Jézus halála: a megváltó áldozat beteljesedése, Jézus emberi lelkének elválása a kereszten halálra gyötört testétől. - A →föltámadás igazolásához tartozik, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten, és a valóságos →halálból támadt föl. A 19. sz. racionalista kritika vetette fel a gondolatot, hogy Jézus csak tetszhalott volt. Dogmatikai szempontból az első tétel az, hogy ~ igazi emberi halál volt, vagyis a mi halálunkat vette magára. Csak így van értelme az „alászállt a holtak országába” kifejezésnek (→Jézus pokolraszállása). Kétségtelen, hogy a halál megélésébe be kell számítani az ő istenfiúi öntudatát és a →concupiscentiától való mentességét, de ettől függetlenül ~ megmaradt a szenvedés és az engedelmesség kifejezésének. Az egész ember személyes tette, s mint ilyen lett áldozat. A vt-halál vállalásában teljes szeretettel és engedelmességgel teljesítette az Atya akaratát, aki a küldetést adta neki. Az egyh. hagyomány főpapi ténykedést látott benne: elégtételt adó áldozat a világ bűneiért. Ezt nem szabad pusztán erkölcsi tettnek tekinteni és az értékét abból levezetni. Jézus a bűn testében jelent meg (Róm 8,3), a konkrét emberi létet vette magára, azért emberi léte csak a halálban teljesedhetett ki; nemcsak valamilyen elégtételt szolgáltatott a bűnért, hanem azt a halált vállalta, amely a bűnnek, az Istentől való távolságnak a kifejezése. Ezt teljes szabadsággal tette, odaadása tökéletes volt, azért módot adott a kegyelem kiáradására. De istenfiúságával együtt járt a megdicsőülés. Amikor az Atya kezébe ajánlotta lelkét, akkor az élet forrásához fordult. Így őbenne a halál más lett, mint amit az emberi halál eddig kifejezett. Halálához hozzátartozott a homály, a belépés a semmibe, az elmúlásba, uakkor benne volt a bizalom és az engedelmesség. Az engedelmesség egész életét áthatotta, de most, a vtság elfogadásában teljes lett. Amennyiben a mi halálunkat vette magára, annyiban magát a halált alakította át. Kifejezte, hogy a halálban is szolidaritást vállal velünk. Ebből következik a dicsőségben való szolidaritás is. Magára vállalta halálunkat, hogy részesedjünk föltámadásában. G.F.

Karner Károly: ~nak napja. Debrecen, 1930. (Teol. tanulm-ok 9.)